2009. december 18., péntek

Székely Énekek




Ó, TE SZÉPSÉGES HARGITA










A Hargita alján laktam én, A Küküllő füzes partján, a part peremén, Ottan áll egy kis lakocska, Szívem oda vágyik vissza, A Hargita hegy aljába, A fenyvesek illatába, Születtem és vágyom vissza én.
Üldöz a sors évek hosszán át, Üldöz engem a természet, mint vándormadárt, Ó, te szépséges Hargita, Miért csalogatsz, miért hívsz vissza? Elűzött a sors engemet, Hazamennék, de nem lehet, Csak hazavágyni, sírni tudok én.










A HARGITA FENYVESERDŐ ALJÁBAN












A Hargita fenyveserdő aljába, Oda van a piciny tanyám csinálva. Jöjj el hozzám édes rózsám, Nézd meg az én piciny tanyám A Hargita fenyveserdő aljában.
Öreg baka búcsúzik a századtól, Előveszi szerelvényét s elindul: "Isten véled édes pajtás, Látjuk-e még viszont egymást A Hargita fenyveserdő aljában?"
Százados úr búcsúzik a századtól, Előveszi harci sípját s belefúj. Oly szépen szól harci sípja, A századját összehívja A Hargita fenyveserdő aljában.

Hargitai Ének





HARGITAI FECSKEMADÁR



Hargitai fecskemadár hosszú útra készül, Nem hagyja el piciny fészkét könnyhullatás nélkül. Én is, én is elbujdosnék messzi tájra, Ha szívem a Hargitáért oly nagyon ne fájna.
Nem sírok én édesanyám, csak a szemem könnyes, Szomorú a székely sorsa messzi idegenben. Varjú sereg lepte be az egész tájat, Odahaza gyász borít be minden székely házat.
Fáj a szívem édesanyám, úgy szeretnék sírni, Azt az időt, régi időt újra visszasírni, Amikor még odahaza szépen szólt a nóta, S a Hargitán nyiladozott két szál piros rózsa
.

Csíksomlyói Ének


CSÍKSOMLYÓI MÁRIA SÍRALOM




Ó én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben lágy kenyerem.
Vándor fecske sebes szárnyát, Vándorlegény vándorbotját, Vándor székely reménységét, Jézus, áldd meg Erdély földjét.
Vándor fecske hazatalál, Édesanyja fészkére száll, Hazajöttünk, megáldott a Csíksomlyói Szűz Mária.